Aktuális

 

PSZICHEDELIKUS UTAK
A SPIRITUALITÁSBAN
transz ÉS tudat / elvonulás
 

vezeti: Paulinyi Tamás
  

 


Júl. 28–2930. 
/ 3 nap − 2 éj

COSMOS Ökopanzió / Piliscsaba
Elővételi kedvezmény: Jún. 30.-ig!
Részletek (klikk!)
 


Megjelent ÚJRA!

     
  Hiányzó kép  
     


Paulinyi Tamás BÓLÉBÁL c.

önéletrajzi kisregénye
Megrendelhető (klikk!)

 

Mentés

Mentés

Mentés

Mentés

Mentés

Mentés

Mentés

Mentés

Mentés

Mentés

Hírlevél feliratkozás
Programnaptár
2017 június
H K Sze Cs P Szo V
      1 2 3 4
5 6 7 8 9 10 11
12 13 14 15 16 17 18
19 20 21 22 23 24 25
26 27 28 29 30    

Szepes Mária (†)

A SZINTÉZIS Szabadegyetem alapító fővédnöke

 

1908-ban, a Monarchia idejében született Budapesten. Művészcsaládban nevelkedve, már gyermekkorában ki tudta nyilvánítani sokoldalú tehetségét, elsőképp színészként a mozivásznon. Legfőbb tálentumát, az írást, a huszas évek közepén kezdte kamatoztatni, együtt dolgozva bátyjával, Victor Charonnal is. Legnagyobb horderejű, már-már legendává vált könyve azonban a második világháború évei alatt született, az 1946-ban kiadott „Vörös Oroszlán”, melyet rögtön ezután betiltottak, a hatalomnak nem tetsző spirituális ideológiája miatt. A palackba zárt szellem azonban a rendszerváltás korában újra kiszabadult. A rejtőzés éveinek szűk körben végzett spirituális tanítását, széles körben olvasott könyvek kiadása követte, ami sokak számára a beavatás útját is jelentette.

Az ezotéria Nagyasszonyának is nevezett – most kilencvenkilenc évesen elhunyt – írónő gazdag élettapasztalata, és spirituális érzékenysége hatalmas életműben nyilvánult meg. A gyermekkönyvek és a fantasztikus irodalom alkotásai után a legutóbbi időkig születtek versei és regényei, amelyekből sokat több, mint egy tucat nyelvre lefordítottak. Az írónő a SZINTÉZIS Szabadegyetem alapító fővédnöke, ezenkívül az elmúlt években a Magyar Köztársaság Középkereszt érdemrendjével tüntették ki.

IN MEMORIAM SZEPES MÁRIA

1908 – 2007

Szepes Mária, iskolánk alapító fővédnöke 2007. szeptember 3-án, hétfőn hajnali fél négykor elhagyta földi testét és a halhatatlanságba költözött. Nyitott ajtókon átlépve találkozott élete tanításával, a vigasszal és az ünneppel - hogy nincsen halál...

Mária Néni elköltözött...

Paulinyi Tamás búcsúztatója

Szeptember 3-án kora reggel kaptam a hírt, hogy Szepes Mária, vagyis a mi Mária Nénink aznap hajnalban „átment”… Hirtelenjében a szót sem értettem igazán, nem, hogy ne tudtam volna mit jelent, hanem, mint ahogy a halálhírek első pillanatában szokás, valótlannak és lehetetlennek tűnt az egész. Aztán vártam-vártam, hogy megérint az elvesztés tragikus érzése, vártam a torokszorító szomorúság érkezését, vártam a könnyeket, amik nem jöttek.

Teltek az órák és csörögtek a telefonok, - hogy tudom-e már, hogy elhunyt Szepes Mária, hogy meghalt az élő legenda, én pedig csendben bólogatva egyre bizonyosabban éreztem, hogy mindez csak a bábok világának riadalma, az emberi lelkek szomorú félelme attól, hogy valami, ami eddig volt, az most elveszett. Aztán hirtelen világossá vált, amit Máriától is tanultam – most már mondhatom így, hiszen most lett végképp kortalan –, hogy nincsen halál, és csak egy test pihent meg az örökkévalóság feloldozó, békés álmában, és nem múlt el semmi, ami élő és lényeges. Nyugalmam így hát a tanítványé volt, aki a leckét megtanulta.

Szepes Máriát pedig régről ismerem. Jó tizenöt éve találkoztunk az emberi sorsok színpadán, én még fiatalon, ő már akkor több, mint nyolcvanévesen. A múlt időt használni Máriával kapcsolatban jó szívvel mégsem tudom, ritkás találkozásaink között eltelt hónapok emlékei mindig az élőt mutatták, így van ez most is, csakhogy a következő viszontlátásra várni most többet lehet. Mária csak elment, csak elugrott egy szomszédos világba, ahová már úgyis régen átjárása volt, na jó, hát elutazott, vagy mondjuk úgy - elköltözött.

Igen, azt hiszem talán ez a helyes kifejezés. Szepes Mária ugyanis nem halt meg, ha valakitől, bizony Tőle a halál mindig is távol állt, írásaival és szavaival tanította sokaknak, hogy ne féljenek, hiszen csak élet van, halál nincsen, a test múló jelmez, mit a színészek könnyek nélkül hagyhatnak az öltözőkben. Így gondolom most már én is; nagyobb mestert ehhez az élők közt vajon hol találtam volna? Hiszen Mária biztatott mindig, történeteken és történelmeken átkacsintó cinkos félmosollyal, s így lett – ahogy Ő mondta – anyám helyett anyám, szeretettelien szigorú elszámoltatóm. Immáron örökös státusban, alapító fővédnöke lett később az iskolánknak, lelke és lelkiismerete a SZINTÉZIS Szabadegyetemnek is, nem fukarkodva felém dicséretekkel és tanító kritikákkal, helytállást és felelősséget plántálva szélfútta életembe.

Mária ilyen volt, ezer árva anyja, zászlóvivője a hitnek, pálfordítója a kétkedőknek. Öregség, betegség, halál – mint a szenvedőkön általában – rajta nem fogott ki, irigylésreméltó akarata, kizökkenthetetlen bizonyossága a dolgok magasabb rendje felől, pajzsa volt mindig is lelke aranyának. Tudott nevelni és tudott tanítani. Beszéde végtelen, izzó lávafolyamát hallgatva kérdések nélkül kaptam a válaszokat, és hű lovagnak éreztem magam olyankor előtte ülve, előtte, mint egy magasabb, láthatatlan világ Királynője előtt. Nem voltam egyedül, a Júlia utcai ház afféle delphoi jósdaként sokak beavató helye lett és maradt. Párkaként sorsok fonalát szőtte, emberként pedig az embereknek - vigasz volt és biztatás.

Hát hiányzik mégis, hiányzik látni megvénült, aprócska-madárka testét, pergamenkezét, ami szigorú határozottsággal az égre mutat, miközben nyájas kedvességével még erre a világra fókuszálja befelé forduló, bölcs, öreg tekintetét, hiányzik látni az élő legendát, anyám helyett anyámat, tudva mégis, hogy az idő színpadán a homokszemek egyszer mind leperegnek, és hogy az időtlenség ajándéka maga az idő, ami egyszerre játékos és egyszerre olyan komoly.

Mária! Az út hosszú volt, a küldetés beteljesedett. Sokak nevében köszönöm ezt a megdolgozott, tartalmas és közkinccsé vált életet. Mégsem búcsúzom, hiszen szomszédok maradtunk, és csak a Júlia utcai ház lett üres. Felfelé nézek, mert így tanultam, mert sokan így tanultuk. Az ember költözőmadár, akinek szárnya van. Isten áldja a Tanítókat és a Tanításokat.

Elérhetőségeink:

SZINTÉZIS Szabadegyetem:
    Tel: +36-20 / 495-56-66, +36-30 / 589-54-82
    Levélcím (Pszi-Labor): H-1142 Budapest, Rákospatak park 4.
    E-mail: szintezis@szintezis.info.hu
SZINTÉZIS Egyesület:
    Székhely: H-1142 Budapest, Rákospatak park 4.
    Bankszámlaszám / MAGNET Magyar Közösségi Bank: 16200120-18537138
    Adószám: 18167670-1-42
Grafika & Webfejlesztés

Vteam Design